Oldalak

2010. április 17., szombat

Szabi

Szabira mentem, úgyhogy a bolt szünetel :-)
Meg én is lassan - úgyhogy továbbra is halogatom a díjakat és egyebeket ;-)
De hétfőn kiderül, mennyi időnk is lehet még hátra. Az utóbbi esős, frontos időben éjjelente úgy éreztem, hogy nem bírjuk már reggelig sem :-))) de csak feküdni nem bírok, ha fent vagyok, akkor semmi bajom. Hmm... meg kéne tanulnom állva aludni...
Így legalább éjjelente tudtam nyugodtan, és csendben dolgozni (pénz beszél, én meg nyávogok, hogy fáj a derekam napközben :-)
A kórházban csak mosolyogtam, amikor a szülésznő másik két anyukának mondta, hogy tessék sokat pihenni, napközben is aludni, meg ilyenek, mert a szülésnél minden erejükre szükségük lesz... mintha ez olyan könnyen menne :-))
Néha kicsit nosztalgiázom, milyen jó is volt, amikor még az ELSŐ volt, és nem kellett dolgoznom sem. Csak nyugodtan, békésen éldegélni, és várni, hogy mikor jön az "Apa, KEZDŐDIK!" ;D

Jó éjt, és szép álmokat minden alvónak :-)

2010. április 12., hétfő

Elhavazva...

Pedig már április van... Szóval csak röviden:
Köszönöm a hozzászólásokat, drukkot, díjakat, meg mindent, igyekszem, de nem jutok ide...

Kb. szerdáig azért, mert majd kicsattantam, és tevékenykedtem, és dolgoztam és stb. hűűű, de jól voltam..

Utána meg Bars lett beteg...
Szerencsére és szerencsésen lassan túl vagyunk élete első betegségén (hasmenéses - lázas izé, eléggé enyhe változata), most meg egy nagy aftával küzdünk a nyelvén...

Úgyhogy most fáradt vagyok.. zaklatottan alszom, ráadásul lelkiismeretfurdalásom van, mert nem vagyok tökéletes Anya... sőt. Túlságosan átérzem a bajait, fájdalmait ("Halak-szindróma").
És most jött a rossz idő, úgyhogy még a Pocakom is kivan...

Szóval majd jövök, he kiderül az idő...




2010. április 5., hétfő

Utolsó menet

Vagy az elinduló változások, vagy a jó idő miatt, de végre igazán jól érzem magam :-) Kár, hogy mindjárt vége...
Ez 2007. szeptember 16-án készült, 3 nappal Bars születése előtt:

Hát, most 1 hónappal a szülés előtt tartok itt ;-) és 1kg-val vagyok több, mint Barssal ebben az időben - na, ja, a téli plussz kilók meglátszanak (ááááá, nem a csoki miatt :-) De azért gyorsan kell majd pár fénykép, mert alig készült, és restellem nagyon... szegény "kis elhanyagolt második"...
Programozás elindult, dumálom nagyon a Kissrácot, hogy 24-ét vegyük célba, különben nagyon nehezen oldjuk meg a dolgokat :-))
Pár kép, hála Gyöngyvérnek :-)
Na, vajon kit hívott fel??

A világ egyik legjobb találmánya: mágneses "fehér tábla". Vanank hozzá mindenféle mágneses, színes műanyag formák (betű, számok, formák), és fehértáblára író tollal lehet rá rajzolni :-) A tollfogyasztásunk elenyésző a régebbi papír-fogyasztáshoz képest, és nincs szemét utána :-)) Persze azért sokszor előkerül a "hagyományos" is, de legalább nem fogy minden nap 100 papír :-)
Az első volt a formás - igencsak megmozgatja az ember fantáziáját, amikor is Gyermeke közli, hogy tegyen ki neki a megadott formákból mondjuk egy kotrógépet, vagy versenyautót, vagy egyéb érdekességet... Aztán jött a számos, mivel most az a sláger - szerintem már az egész utca tudja a kapukódunkat, mert hangosan szokta mondani ;-)

És ha már Húsvét, akkor ezzel a Nyuszis képpel kívánunk Mindenkinek Áldott szép Ünnepet!

(Az összeveszős rész nem tetszett soha, úgyhogy nálunk módosult:"Én is pisze, Te is pisze, gyere pisze, adj egy puszit")

Köszi, hogy benéztél :-)